Harmicharmadik szösszenet

Esti mese

Zümmög a falban az áram.
Folyik az ész,
mit eddig tudtam odavész.

Sípol az üres tévé.
Kiöntöttem a tust az égre,
az éj leszállt mondatom végére.

Suhan az árnyék a falon.
A bogarak már tudják,
élők befejezték, holtak folytatják.

Recseg a régi rádió.
Valaki pakol a sarokban,
tudja mit csinál, de honnan?

Kattog az óra.
Éjszakai idegennek látom,
hogy beléptem a házba, már bánom.

Fekete köntöse susog
Testem irányítani nem lehet,
ösztön, vér nem vezet.

Érintése jég hideg.
A barokk ház ismét néma,
csak a bútorok nyögnek fel néha-néha.

Zár kattan, ajtó nyílik.
Éppen pakolok a sarokban,
idegen tér be téli lakomba.

Léptem csendes.
Ő már tudja, itt a vége,
fekete palástját felveszi, s belép a sarokban pakoló helyébe.

Vini1424

Harminckettedik szösszenet

Nem látod tisztán,
úgy, ahogy akarod a jövődet 
égő pusztán 
állsz, s kivársz mint hajadon,
kit otthagytak a fapadon. 
Tudod, de nem, mert merni kell ha akarom,
így magamban folytatom,
feladom. 
Miért nincs, válasz van,
szépen megoldottam magamban 
egyedül nem maradtam 
emlékeim elragadtam. 
Enyém(!) csak az enyém 
szép mi csoda 
van, volt, nem lesz ebből lakoma. 
Járom utamon, 
taposom szavaim, 
hallom dalaim 
megfogom nem engedem(!) 
nem szállhat el nélkülem. 
Nem bánom 
tanulva károm 
édes, lépes, mézes 
a többi része pedig túl kényes. 
Mit nekem séta(!) ha repülni lehet, 
ketté hasítani a kék eget. 
Merem, vagyok, 
sum es est sunt 
mindent meg kapok, 
ami nekem jut. 
Egy versláb meg kettő
lóg le a felhőről
eget repesztő erőből 
ordítva, sikítva,
felleget kinyitva,
mának élek 
éljenek az ifjú évek.

Kicsit másképp:
Nem látod tisztán, úgy, ahogy akarod a jövődet, égő pusztán állsz, s kivársz mint hajadon, kit otthagytak a fapadon. Tudod, de nem, mert merni kell ha akarom, így magamban folytatom, feladom. Miért nincs, válasz van, szépen megoldottam magamban egyedül nem maradtam emlékeim elragadtam. Enyém(!) csak az enyém  szép mi csoda van, volt, nem lesz ebből lakoma. Járom utamon,  taposom szavaim, hallom dalaim megfogom nem engedem(!) nem szállhat el nélkülem. Nem bánom, tanulva károm, édes, lépes, mézes a többi része pedig túl kényes. Mit nekem séta(!) ha repülni lehet, ketté hasítani a kék eget. Merem, vagyok, 
sum es est sunt mindent meg kapok, ami nekem jut. Egy versláb meg kettő lóg le a felhőről eget repesztő erőből ordítva, sikítva, felleget kinyitva, mának élek éljenek az ifjú évek.  

Vini1424