Ötvenedik szösszenet

Negyvenkilencedik szösszenet

Negyvennyolcadik szösszenet

"Most" nem tudom,
(bár lehet ez a "már" állapot)
hogy pontosan hova jutok,
vagy miről írhatok.

Miről szeretnék?
Már oly sok téma volt.
Egyért túl sokat folyt a festék,
egyért túl régóta caklatok.

Egy másikat már unok,
egy harmadik már tárgytalan.
Túl sokat s mégis oly keveset tudok,
hogy ide MÁR nem jönnek szavak.

Vini1424

Negyvenhetedik szösszenet

Szétfoszlott,
ködös lett,
elrongyolt.
Az idő közhely.

Ahogy az esőfelhő kiürül,
ahogy a szó elszáll,
majd mi is letűnünk.
Az idő meg nem áll.

Ahogy a fénykép besárgul,
az autó csak kerreg már,
az ember megmásul.
Az idő meg nem áll.

Ahogy felkel a nap,
ahogy a víz medret ás,
a pillanat tova halad.
Az idő meg NEM áll.

Eltűnik,
formát vált,
fejlődik.
Az idő haladás.

Vini1424

Negyvenhatodik szösszenet

Autóbuszon vagyok, 
de ha te hallasz beszélhetünk.
A motor most zúgja el rohanó életünk.

Szavaid szállanak a reggeli ködös semmibe.
Néha egy-kettő megragad,
de többségét csak a kikopott üléshuzat nyeli le.

Vini1424

Negyvenötödik szösszenet

Bűnösökké váltunk.
Hogy ragyogjon álomvilágunk,
hazugságokkal hálunk.

Tükrünk sem a régi. 
Szívünk a boldogságot kéri,
de mi rászedjük... mégis.

Mondvacsinált indok.
Ha vele keltem a holnapot,
mindenhatónkként ragyog.

Vini1424

Negyvennegyedik szösszenet

Részeg estéken megöl a vágy, az alkohol testében már kiabál, kiapad a vér, elfolyik az agy, nem csak önmagad, de a régi sem vagy.
Eufória, te mit kérsz cserébe, hogy aztán széttépj és otthagyj leégve. Nincs már álomvilág a józanság megöl, ha pedig a szintetikus nem hat miránk menekülünk a valóság elől.

Vini1424

Negyvenharmadik szösszenet

Nem gondolom, hogy okosabb vagyok nálad, csak azért mert többet gondolkodnék. Nem gondolom, hogy többet tudnék, csak mert esetleg, hangsúlyozom ESETLEG reálisabban látnám a dolgokat. Soha nem helyezném feléd önmagam, de örülök és jó szemmel nézem, ha hiszel abban, amit mondok, elfogadod és magadba építed.
Az élet szórakoztató. Nem szabad a szomorú tényekbe feledkezni. Ha már temérdek szomorúsággal, megannyi nyomorral és tengernyi könnyel vagyunk körülvéve, akkor legyünk mi azok akik nem sírunk. Legyünk azok, akik megmutatják, hogy így is lehet élni. Sokkal élvezetesebb a napfényben sütkérezni. Azt csinálni, amit csak szeretnél, nevetve futni az esőben, örömmel fürödni az éjszakában, megszegni a kis szabályokat és nappal napként éjszaka pedig holdként tündökölni mások szemében. Az élet értelme a mosolyokban a nevetésben és a boldogságban rejlik.

Vini1424

Negyvenkettedik szösszenet

Testbe zárt parányi szikra
Egy öngyújtó utolsó lobbanása
Világnak mutatott fricska
Ahogy hatunk mi egymásra

Elbódított öntudatunk
Egy hosszú éjszaka másnap reggele
Világmindenség mi vagyunk
Bár dobozba zárt jellemek

Szórakozottság fruskája
Az életünk nem lehet mindig édes
A mindennapok nektárján
Nincs oly téma ami kényes

Igen, ezek is mi vagyunk
Munkás nappalok, mozgalmas éjszakák
Fiatalon tombolhatunk
Anno te is így élted át

Vini1424

Negyvenegyedik szösszenet

Vajon hányan vannak előtted és mögötted a ranglétrán
Ki jobb és ki nem ér fel tehozzád?

Mert meg akarod találni
Ki akarod deríteni
Hogy a halálig
Vagy csak egy pontig
Kell küzdeni.?
Örökkön küzdened
Hogy mikor lesz majális
Mikor lesz teneked
A világmindenség kerek
Hogy a saját szemedben mikor érheted
Végre azt
Amennyi vagy
Amit másoknak adsz
És amit máshonnan kapsz.

Csak egy üveggömbre vágysz
Hogy egy pillanatig amit látsz
Az a világmindenség legyen
A végtelen.

Írni tud, szép lehet, gyakran fut, sportos, ízletes és eszes meg bolondos ja és bölcs 
legyen minden Ki jobb
Mert az mindig sarkall 
Arra hajt a következő hajnal
Hogy legyél több és a legjobb.

Vini1424

Negyvenedik szösszenet

1. tudni akarok 
tudásra szomjazom 
mert a tudás hatalom 

2. sok mindent akarok 
akarok egy jó nagyot 
már megint hadarok 

3. éjjel álmomban 
jó helyen voltam 
csak megint sokat papoltam

Vini1424

Harminckilencedik szösszenet

Ami 2 mondatnál több, az vajon már tényleg hazugságnak tekinthető?
Bármilyen problémát lerendezhetnénk magunkkal nagyjából 1 óra alatt. A legtöbb ember azonban az önmarcangolást választja. Sokkal többet beszélnek a dolgokról, mint a  fent említett 2 mondat, így könnyebben hazudnak maguknak és olyan kérdések elé kerülnek amik csak kínozzák önmagukat. Ez pedig jól esik a lelküknek. Pedig ott a másik lehetőség..., hogy reálisan és tisztán beszéljünk a dolgokról, ne köntörfalazzunk és ködösítsünk. Az esélye mindenkinek megvan erre. Hogy tények elé álljunk és elfogadjuk azokat. De ez nem csak puszta előny lehet, hanem hátrány is. Csupán elrejthetünk mindent. A sarokba szoríthatjuk az érzéseket és a helyükbe állíthatjuk sz észérveket. 
Mindenhol. 
Menekülhetünk, elbújhatunk, álarcot húzhatunk. Ettől jobb lesz és könnyebb. Végeredményképpen pedig az ember jobban alkalmazkodik majd. De választhat... addig hagyja ott ezt a menekülést amíg nem érzéktelenedik el  vagy semmissé válik a nagyobb mértékű megnyílási lehetősége.
A 2 mondatos problémákkal a legyőzhető lélekkel és a lenyűgöző érvekkel tarkított megnyomorgatott valóságban élünk. Az ember hazudik, tagad és gyötrődik mind önmagának és önmagával ahogy mindenki más előtt is...mindenhol....minden időben.

Vini1424

Harmincnyolcadik szösszenet

Az élet szépsége a halálban rejlik. A legnagyobb semmi hatalmas mozgatórugó. Nem tudod mikor, hol, vagy, hogy hogyan, de mikor itt a vége és mindenki búcsút vett tőled, nem marad más belőled, csak puszta anyag. Te pedig ezek után úgy élhetsz, ahogy mindig is szerettél volna. Repülhetsz a madarakkal, versenyt futhatsz a széllel, úszhatsz hatalmas bálnákkal és a legsötétebb éjjeleken beülhetsz őrizni mindazok álmát, akiket mindvégig szerettél. 

 Vini1424

Harminchetedik szösszenet

Vágy 

Ó, mily gyönyörű vagy! 

Oly édes és szép, akár egy angyal. Úgy csábítasz magaddal 

Ahogy vadászt a vad. 

 Illegeted magad. 

Mindig feltűnsz, hogy elragadj engem. Hogy léted ne lehessen 

biztos. Kábítsd agyam! 

Ne rebegtesd pillád(!) 

Szemeidben a pokol tüze ég, hű kísérőd a kétség 

Tudom, ez a munkád. 

 Lehetnél halkabb is(!) 

Nézd, elnyomsz magad körül minden mást. A helyes identitást 

ritkábban hallani. 

 Vini1424

Harminchatodik szösszenet

Vajon az emberek mi alapján válogatják meg, hogy kik lesznek hozzájuk közel állóak?  Talán egyeznek a főbb tulajdonságaik vagy éppen hogy teljesen különbözőek? Esetleg valami biológiai folyamat van ennek a hátterében is? És miért vesszük olyan nyilvánvalónak, hogy a család szent? Hiszen ők is ugyan olyan emberek, mint bárki más. 

Ha egyszer besorolunk valakit valahova, más szemmel nézünk rá. Mindenkinek meg van a saját értékrendje, melyben nem csak személyek, de feladatok is helyet kapnak. Meg kell tanulnunk a megfelelő értékrend kialakítását.

Fontos és értéket kell, hogy képezzen saját magunk taníttatása és fejlesztése. Művelni kulturális kertünket, hogy minél érettebb és jóízűbb termése lehessen. Ember ostobán nem élhet, különben csak bábja lesz a társadalomnak. 

Értékek kell hogy legyenek mindazon emberek kik közel állnak hozzánk. Ők azok akik segítséget nyújthatnak nekünk mindabban, melyet egyedül nem bírhat el ember.

Továbbá jelentőség teljes az is, hogy saját közösségünkben hogy állunk helyet. Tevékenykedni kell, de csak is úgy, hogy azzal más embertársadnak szándékosan rosszat ne cselekedjél.

Majd legvégül értékeid közé be kell venned saját magad is. Tanuld meg értékelni munkád és annak gyümölcsét. És tanuld meg viselni saját magad. Kontrollálni tetteidet, uralkodni érzéseiden.

Mikor pedig már az értékrend kész, átgondoltad, elfogadtad és betartottad, gondod egyre kevesebb lesz. Ha pedig eltértél ettől a saját magadnak állított rendtől újra át kell gondolnod az egészet és átszabni. Holtig kell tanulnod és holtig kell gondolkodnod.

Vini1424

Harmincötödik szösszenet

Az embert nem lehet tanítani. Mindenkinek szíve joga miképp gondolkodik és cselekszik. Ne akarj másra erőltetni semmit, amit ő eddig nem tett. 

De sokat jelenthet, ha más látószöget és világképet társz mások elé. Nem megtanítanod kell a másiknak a dolgokat, csupán valami újszerűt és számára is logikusat mutatni nekik.

Példának okáért a dohányzónak felesleges azt szajkóznod, milyen ártalmas dolgot is szív. Ezt ő pontosan tudja. Inkább világíts rá arra, hogy milyen más lehetőségei lehetnének a megtakarított pénzzel, vagy épp az idővel.

Mutass neki egy másik utat. Ezek után neki vagy megtetszik amit mondasz vagy nem. Csak annyit kérj tőle, gondolkodjon el azon, amit tőled hallott. 

Adj segítséget másoknak, de ne akard őket erőszakkal a te látásmódod szerint "jobbá" tenni. Mutasd meg másoknak azt az utat amin te jársz és ajánld fel nekik, de ne rángasd őket magaddal. Adj tanácsot, de ne parancsolj. Legyél mellettük, de ne te irányítsd őket.

Vini1424

Harmincnegyedik szösszenet

-Nézdd(!), fogtam egy pillangót!
-De hát ez halott.
-Dehogyis! Hiszen tud repülni!
Feldobtam.
-Látod... csak leesett a porba.
-Biztos elfáradt.
Felvettem.
-Látod milyen kezes? Szeret.
-Nem repül el, mert már nem él...
-Lehet virág kell neki. Ráteszem egy kamillára.
-Tényleg nem látod? Megdöglött már!
-Nagyon szomorúnak látszik...
-A fenéket(!), nem látszik ez semmilyennek, hiszen döglött.
Eltaposta.
-Legalább szép élete volt.
Mosolyogtam.
-Ostoba optimisták... mi()haszna...
Legyintett rám, majd továbbállt.

Vini1424

Harmicharmadik szösszenet

Esti mese

Zümmög a falban az áram.
Folyik az ész,
mit eddig tudtam odavész.

Sípol az üres tévé.
Kiöntöttem a tust az égre,
az éj leszállt mondatom végére.

Suhan az árnyék a falon.
A bogarak már tudják,
élők befejezték, holtak folytatják.

Recseg a régi rádió.
Valaki pakol a sarokban,
tudja mit csinál, de honnan?

Kattog az óra.
Éjszakai idegennek látom,
hogy beléptem a házba, már bánom.

Fekete köntöse susog
Testem irányítani nem lehet,
ösztön, vér nem vezet.

Érintése jég hideg.
A barokk ház ismét néma,
csak a bútorok nyögnek fel néha-néha.

Zár kattan, ajtó nyílik.
Éppen pakolok a sarokban,
idegen tér be téli lakomba.

Léptem csendes.
Ő már tudja, itt a vége,
fekete palástját felveszi, s belép a sarokban pakoló helyébe.

Vini1424

Harminckettedik szösszenet

Nem látod tisztán,
úgy, ahogy akarod a jövődet 
égő pusztán 
állsz, s kivársz mint hajadon,
kit otthagytak a fapadon. 
Tudod, de nem, mert merni kell ha akarom,
így magamban folytatom,
feladom. 
Miért nincs, válasz van,
szépen megoldottam magamban 
egyedül nem maradtam 
emlékeim elragadtam. 
Enyém(!) csak az enyém 
szép mi csoda 
van, volt, nem lesz ebből lakoma. 
Járom utamon, 
taposom szavaim, 
hallom dalaim 
megfogom nem engedem(!) 
nem szállhat el nélkülem. 
Nem bánom 
tanulva károm 
édes, lépes, mézes 
a többi része pedig túl kényes. 
Mit nekem séta(!) ha repülni lehet, 
ketté hasítani a kék eget. 
Merem, vagyok, 
sum es est sunt 
mindent meg kapok, 
ami nekem jut. 
Egy versláb meg kettő
lóg le a felhőről
eget repesztő erőből 
ordítva, sikítva,
felleget kinyitva,
mának élek 
éljenek az ifjú évek.

Kicsit másképp:
Nem látod tisztán, úgy, ahogy akarod a jövődet, égő pusztán állsz, s kivársz mint hajadon, kit otthagytak a fapadon. Tudod, de nem, mert merni kell ha akarom, így magamban folytatom, feladom. Miért nincs, válasz van, szépen megoldottam magamban egyedül nem maradtam emlékeim elragadtam. Enyém(!) csak az enyém  szép mi csoda van, volt, nem lesz ebből lakoma. Járom utamon,  taposom szavaim, hallom dalaim megfogom nem engedem(!) nem szállhat el nélkülem. Nem bánom, tanulva károm, édes, lépes, mézes a többi része pedig túl kényes. Mit nekem séta(!) ha repülni lehet, ketté hasítani a kék eget. Merem, vagyok, 
sum es est sunt mindent meg kapok, ami nekem jut. Egy versláb meg kettő lóg le a felhőről eget repesztő erőből ordítva, sikítva, felleget kinyitva, mának élek éljenek az ifjú évek.  

Vini1424

Harmincegyedik szösszenet

Az élet nem lesz egy csettintésre szép. Mind tudjuk, hogy, annál azért  több kell. Talán nem lesz fárasztó munka elérni, de ölbe tett kézzel akkor sem várhatsz semmire. Amit elvárnál, az nem fog a karjaid közé hullani. Mindenben ott a kihívás. Ha kihívás, akkor pedig bukás. De ha jobban belegondolsz, itt nem veszítesz... valami előnyöd mindig származik a dologból. Akarni tudni kell, ész nélkül nem lehet rohanni... vagyis lehet, de nem tanácsos. Bár az élet heves, de neked kell tudnod, hogy mikor merre és hol állsz. Te vagy az aki megrendezi a dolgokat és te döntesz. Cselekedsz, alkotsz, alakítasz. De mit gondolsz, mennyire vagy jó szervező? Mert ez volt az érem egyik oldala. A többit még csak meg sem említettük. Hiszen a te sztorid is megannyi tényezőtől függ és mások történeteitől. Nem egyszerű mindenre figyelni és közben úgy élni, ahogy te szeretnél. Ha valami nem stimmel a sorok között, nem könnyű kijavítani és lehet ha megpróbálod csak rontasz a dolgokon. De élni és bukni tudni kell. Tudni kell tanulni és tanítani, ismerni másokat és megismerni mindenkit. Soha nem szabad megállni és minden kis pillanatból új erőt és gondolatokat kell meríteni. Az embernek holtáig kell tanulnia. Sose mondd, hogy tökéletes bármi is mert megvizsgálhatnám neked egy másik szemszögből és találnánk olyan dolgokat amik neked sem tetszenének. Elfogadunk, megértünk, beépítünk és élünk. Végig rohanunk mindenen, semminek sem szentelve különösebb figyelmet. Lényeg, ami lényeg próbálj meg az előnyösre törekedni, mindig nyitott szemmel járni, boldogan élni és veszíteni, hogy tanulhass. 

Vini1424

Harmincadik szösszenet

Láttad már felkelni a napot? Mikor lustán szétfolynak a színek az égen? 
Énis...
És láttad mikor esett az eső? Ő ugyan azt csinálta akkor is. De te úgy láttad, mintha nem ő lett volna úgy igazából.
De szerintem igen(!)... csak hát torz függöny volt előtte.


Vini1424

Huszonkilencedik szösszenet

Mi emberek önzőek vagyunk. Sokszor nem látunk tovább az orrunk hegyénél... bár nem is nagyon akarunk. Tudjuk, ha jól a dogok mögé néznénk olyat láthatnánk, ami megcáfolná azt, amiben eddig hittünk. Makacsság. Ez az egy szó sok mindent magába foglalt. A lényege mégis az ÉNben rejlik. Nekem is mint mindenkinek ÉN központú rendszerem van... az már más kérdés, hogy kinek milyen mértékben. Talán emiatt is lehet, hogy ha jobbat látunk és mi nem tudjuk megcsinálni irigyek esetleg dühösek leszünk. Ám itt jön az amit nem értek. Ha konfliktusba kerülünk valakivel, akkor miért nem akarjuk tisztázni a dolgokat? Miért jobb az ha látványosan jelezzük a másiknak, hogy gondunk van vele, de ha ő esetleg rákérdezne, hogy mi akkor letagadjuk az egészet. Mindenki még a leglázadóbb ember is valamennyire konfliktus kerülő, de ez már lehet nem az. Itt jön megint a makacsság... és nincs rá gyógyszer. Az egyetlen dolog, ami segíthet az az, hogyha megvárjuk amíg a másik magától rájön, hogy rosszul gondolta a dolgokat. Ez telhet akár egy évbe, akár egy hétbe, de csak várni kell. Attól pedig ha az ilyen embereknek megadod a lehetőséget arra, hogy lássák győztek nem is csinálhatsz nagyobb hibát. Így végleg, teljes mértékben megváltoztathatatlan lesz a gondolkodása. Vannak olyan emberek akiket mindegy hányan és hogyan bántanak, nem szólnak vissza nem tesznek rosszat a másiknak. Mert ők türelmesek és tudják minden változik.


Vini1424

Huszonnyolcadik szösszenet

Fiatal szívemmel nem írhatok nagyot, komolyat és eleget.
De mégis, tudhatok egyebet,

mint mások, és többet,

mert sokmindent látok.

Bennem a virtus, bennem a szív.

Mindig van mi haza hív.
Mert akkor is én vagyok,

ha érte meghalok.

Nem(!) brit gőg és nem(!) görög mulatság!

Nagy magyarok mind mutatták,
miért küzdöttek,

hatalmakat porba döntöttek.

Rég nincs lényeg, csak számszerű adatok.

De mégis nem hallgatok,
mert lázad,

sír és soha nem fárad.

Pesszimizmus(?) én azt mondom öntudat.

Mindig volt, csak sajnos rossz utat,
rossz helyet,
választott így egyszerűen nem mehet.

Gyűlölet(!), harc(!), rosszindulat(!), mindez lehet,

Saját magad emésztheted,
Kicsiny nemzet,

ki rég önpusztításba kezdett.

Épp oly kicsiny vagyok én is, nem Petőfi, nem szabadságharcos!

De látod szívem mégis dacos!

Mégis hallod hangom,

ahogy magam vallom.

Élj(!), tombolj(!), őrülj meg(!), mint áradat kelj és láthatod.

Akkor érsz, ha összefogsz.
Nem felkelek,

csupán a helyesért tüntetek.

Valami mindig megmarad nekünk, még ha el is vennék.

Ezt nem lehet, nem tennék,
nem tudják kiszakítani,

az ösztönt a vért, a tudatot elpusztítani!

Tudd ki vagy, igen(!) Magyar érezz újra

Ne nevelj birkát sivár útra,
Tanítsd magod!

Fiatal, öregtől tudást kapott.

Logikát, hagyományt, észt küzdj magadnak!

Tudatlanok el nem ragadnak,
ha élsz,

és mindvégig remélsz!

Vini1424

Huszonhetedik szösszenet

Dilemma, mikor azon gondolkodom vajon a rosszindulat miért egyenesen arányos a kedvességgel. Vajon azokat az embereket miért nem értjük meg néha, akik ártatlanok. Az olyan embereket, akik nem szeretnének a másiknak ártani. Rámondjuk, hogy álszent vagy éppen hogy kétszínű, miközben nem tudunk róla eleget.
Elgondolkodtunk-e már azon, hogy ha valaki minél több embert ismer, vagy éppen minél nagyobb a baráti köre egyre rosszabb szemmel nézünk rá.? Vajon, hogy csinálhatja? Biztos szédíti az embereket maga körül... gondoljuk mi. De az nem jut eszünkbe, hogy esetleg ő ilyen. Gondoltál már rá, hogy lehetnek olyan emberek, akik nem szeretnek ártani a másiknak?... és az esetleg eszedbe jutott-e már, hogy ők egy ilyen világtól, amit saját magunknak teremtettünk mit kaphatnak vissza?
Rengeteget foglalkozunk azzal, hogy hogyan utáljuk egymást, esetleg hogyan tegyünk keresztbe a másiknak. Nem értékeljük a kedves gesztusokat.Valahol még réges-régen elromlott a dolog.
Azért mégis talán így van helyesen... nem jól, de egyenlően.


Vini1424

Huszonhatodik szösszenet

Nem kerülheted el, hogy akár egy pillanatra is, de belegondolj valamibe.

Gyermeki szívvel

Felnőttes ésszel

Kergeti egymást

Verseny a széllel

Hallgatom hangos

Önfeledt kacaját

Hallhatom súlyos

Lépteinek zaját

Fut az egyik, a másik

Után, de végül ráfázik, egy súlyos délután

Mostoha kövek, murvás talaj

Lába rohan, de mindvégig kapar

Egyről a kettőre, ördögi színjáték

Nem jutok dűlőre úgyis csak ráfáznék.

Vini1424

Huszonötödik szösszenet

Mi az elérhetetlen? Ha elég távol van akkor nehezebben válik tényleg elérhetetlenné, de ami az orrod előtt lebeg... na az egy igazi paradoxon.


Vini1424

Huszonnegyedik szösszenet

Fogtam a kezemben az igazolólapot és elmentem kikérni a csomagomat a postáról. Éppen akkor adták át a pultosnak a kézbesítetlen dobozokat ellenőrzésre, mikor odaléptem a pulthoz. A nevemet azonnal kiszúrtam a rikító színű csomagoláson, így hát mosolyogva mondtam: 

-A kéket ne tessék elvinni! Az az enyém!

A kiszolgáló viszonozta a mosolyomat, majd kézhez kaptam a kis kincsemet. Mikor kinyitottam a dobozt egy kómás medve kukucskált ki belőle. Valami jutalomról kezdett nekem hadoválni meg egy másik medvéről, ám a kis mondókája közepet hirtelen megállt. Furcsán méregetett, majd így szólt: 

-Annyiraaa, de annyiraaa hasonlítasz valakire... -fogta a fejét miközben töprengett- ...Á az a bugyuta ember aki feladott... mennyire is szeretnivaló volt, meg keeedves, de elküldött... -biggyesztette le a szája szélét. 

Vidáman nevettem egyet és így válaszoltam: 

-Az a bugyuta ember az apukám!

Erre ő tapsolt egyet-kettőt majd folytatta. 

-Akkor kérek mézet vagy alszok, mert fúj a szél és hideg is van így még az életkedvem is elmegy.... ja meg jut eszembe van itt még valami! -benyúlt a pólója alá és átadott egy apró bélyeget- Ezt neked küldi!

-Köszönöm szépen, akkor menj aludni és szólok ha jó idő van! -evett egy kis mézet, majd nyugovóra tért. 

Ajánlva, 

Doubleo-nak


Vini1424.

Huszonharmadik szösszenet

Elég vicces az élet ha jobban belegondolsz nem? Mindig elvárja tőled, hogy alkalmazkodj. Mindig megizzaszt. Ha pedig nem tudsz egy jóízűt nevetni a dolgain, nem fogsz tudni alkalmazkodni sem. Minden nap változol. 
A külvilág alakít....míg ki nem lök. De a semmibe nem tud lökni! Ha egy picit körülnézel, akkor máshol találod magad. Ez a környezet is alakítani fog. Mikor azt mondják az emberek nem változnak, úgy gondolom tévednek. Olyanok vagyunk, mint a gyurma. Formálhatóak, sebezhetőek. Ahány ember, annyi féle anyag. De mindegy is. 
Azt hiszem, ha elég rugalmas vagy és persze tudsz nevetni, akkor bármikor játszva újragyúrhatod önmagad képlékeny valóságát. Nem fog mindenkinek tetszeni, de nem lesz rossz. Új ajtók, új helyek, új emberek, új lehetőségek, új én!


Vini1424

Huszonkettedik szösszenet

Néha az ember saját maga ellen kényszerül harcolni. Olyan lesz, mint a szélben meghajló nád. 
Nem juthat dűlőre megfelelő felismerés nélkül, ám az igazság fáj. Jobban, mint a harc. De a harcban meggyengül és megtörik. Az embereket pedig törékenynek látni fátylak nélküli valóság és tisztaság. A teljes meztelenség. Halljuk a fejünkben a suttogást: Kelj fel, csinálj valamit... vagy ahogy más suttogja nekünk fájdalmasan és erőt sugárzón.


Vini1424

Huszonegyedik szösszenet

Egy nap alatt sokféle gondolat átszalad az agyadon...de honnan tudod, hogy melyik komoly, melyik bárányfelhős ábránd vagy éppen saját magadat kifigurázó poén?!


Vini1424

Huszadik szösszenet

Mondd csak, megéri jónak lenni?

Az életben semmi rosszat sem tenni?

Mindenkinek jót akarni?

Kis dolgokban sosem csalni?

Megérné még akkor is?

Ha az élet csak téged büntet mégis?

Megérné valóban?

Hogy a jó bűnhődjön jobban?

A mai világban, oly sok hibánk van!

Csak nyűglődik az ember,

A gonosz mégis jól él!

A sok gazember!

Mondd miért legyünk jók?

Ha így sosem élnénk jól?

Mert ma, ha valaki nem tud csalni

A társadalom fel fogja falni!

Könyörtelenül ráaggat minden bűnt

S a régi élete már csak álomnak tűnt

Hát akkor miért éri meg mindig jónak lenni?

Csak, hogy a lelkünknek még kelljen szenvedni?

Szenved is, mert a rossz gyötri

A sötét mélységbe könyörtelenül ledönti!

De mégis kinek lelke tiszta

Élhet úgy, hogy a legjobb bort issza!

Hát mondd csak nem éri meg jónak lenni?

A gazságot mind elfeledni?

Taníts jóra, taníts szeretni

Mert ezen a rossz nem tud nevetni!




Vini1424

Tizenkilencedik szösszenet

szeretni és szeretve lenni

élni de nem lélegezni

álmodni de nyitott szemmel

várni nagy türelemmel

várni míg szívem kővé dermed

várni míg szemem világa majdnem elvesz

elvesz a végtelenbe

összeroskad a türelembe

elveszik a fény kihal a napsugár

az alagút végén más nem is vár

sötét és magány egyedüli bolyongás

esőfelhő, zivatar, hatalmas borongás

túl ésszerű és túl logikus

nem átlagos és nem tipikus

távolságot tarts a parancs ez

nem mersz bejönni jutalom nem lesz

merész vagy? lépj és én ígérem

veled leszek mert így érzem

de a félelmed nagyobb mint az enyém

csaltál ez így nem ér

egyet előre és kettőt hátra

ez a bölcsességem mára

ez van tudom amíg bírom

ameddig ezeket a sorokat írom

nem leszel szükség és nem leszel szomj

de ital nélkül nem tudom meddig bírom

a szám mégis néma nem szólok semmit

az esés nekem nem ér meg ennyit

túl nagy a realitás, túl sok a talaj

szállnék én, így nem lenne hepaj

némaság, tudás, reális ész

gyengeség, csapás, fájdalom, merész

szív felett tudás, harcoló remény

így élem életem, igen ez az enyém.

Vini1424

Tizennyolcadik szösszenet

Fájt, mert ami összeillik az hasonló. De én nem akarok hasonló lenni egy kapálódzó bugyuta bábhoz. Nem is vagyok és nem is leszek.
De a szavaknak nagy ereje van. Egy egész világot lehet velük lerombolni vagy felépíteni. Egy mondattal egy népet igába hajtani. Olyan hatalmas erő ez, melynek kevesen lehetnek parancsolói és irányítói. Ha pedig mégis létezik ilyen személy, nála az elme is a jó baráttá lesz, és olyan fegyver alakul ki e két elemből, melyet az ember érez, tapasztal, de nem fog fel. Dobálózunk velük, mint a pöttyös labdával és addig nem látjuk a veszélyt, míg egy hozzáértő kezébe nem kerül. Akkor valaki felfog és megért... és irányítóvá lesz. Ám ezek az irányítók sebezhetőek éppen a tudásuk miatt. Értik a szavakat és ha az elme nem áll őrt és tart rendet, a káosz eluralkodik és a hatalom magába roskad. Mert a szavak nem csak szavak... annál sokkal többek.


Vini1424

Tizenhetedik szösszenet

Ha valakit megfogsz többé nem engeded el, maximum csak a póráz lesz hosszabb.


Vini1424

Tizenhatodik szösszenet

Földre hajított cigaretta csikk parazsa. Feladott lottószelvény. Leszakított virág utolsó kortya a váza vizéből. Madarak éneke a tavasznak...A remény.
Fojtogató és melengető emberi dolog. Egyszer rombol egyszer pedig épít. Átölel a füledbe súgja, hogy lehozza neked a csillagokat, majd hozzád vág egy darabka követ. Az ámítás legnagyobb mestere. Ám a jutalmai nem ellensúlyozzák az okozott károkat. Van amikor a vélt cél előtti utolsó lépésnél gáncsol el. A világ a játszótere és nagyon jól érzi itt magát. Időtlen és időt álló. Örök. Én pedig egy ökör vagyok, hogy bíztam benne.
Remélni nem rossz, csak nem biztos, hogy visszakapod a befektetett energiát.


Vini1424

Tizenötödik szösszenet

Borús valóság volt. A szemem elsötétült. Az éjszaka árnyai leszálltak és a gondolatok belekezdtek buja táncukba. Ez más volt. Ahogy visszaemlékszem, akkor nappalt nem is láttam. Az emberek akikkel találkoztam jót nem sugároztak magukból. Éreztem, hogy ez nem olyan mint máskor. Teljes ellentettje annak amit eddig tapasztaltam. Tudtam, hogy nem vagyok biztonságban. Felvettem hát azt az álarcot, ami ebbe a környezetbe belevegyíthetett. Ekkor már nem akartam tükröt látni a közelben, mert tudtam ha meglátom mivé lettem nem fogom jó szemmel nézni magam. De meg kellett tennem. Olyanná válni látszatként mint ők. Adni már nem volt divat és az emberek mintha már nem is emberek lettek volna. Volt bennük valami rejtélyes. Valami amitől úgy tetszett már valami más áll velem szemben a liftben, az utcán és a megállókban.De nem voltam egyedül. Más is gondolkozott még úgy mint én. Pár percre leszakadtam tőlük az utazásom során és mire visszaértem késő volt. A jó eltűnt. A későbbiek folyamán már nem is találkoztam hozzám hasonlókkal. Itt elgondolkodtam rajta, hogy a jó és a rossz valójában milyen relatív is. A tudat, hogy én is ilyenné lehetek, tovább őrölt. Egészen addig míg egy nem lettem közülük. Önző, számító és gyilkos. Örök életű gyilkos. De ha még emlékeztem arra mi is volt számomra a jó, akkor még nem volt veszve minden, igaz? Tudtam honnan jöttem de visszamenni nem tudtam. Hiába küzdöttem, most megérezhettem azt amitől félek és ami visszariaszt. Rettegtem. El akartam szabadulni, de nem én döntöttem. Mást csináltam és mást gondoltam. Saját magam ellentéte vagyok és félek. 
Majd felkeltem. 
Álmodtam. 
Megpillantottam az első embert előttem. Barátnőm ott ült az ágy szélén. Arra gondoltam, ugye ő nem tudja miről is álmodtam? Rémisztő volt a más tudata hiszen nem tudtam irányítani. Talán ha megtanulnám kezelni a változást a javamra tudnám fordítani. Az emberek képlékenyek, könnyen alakíthatóak. Az alkotás végleges formája csak attól függ kinek a kezébe kerül a megmunkálandó anyag. És amint tudjuk, rossz alkotás nincs. 
 Relatív. 


Vini1424

Tizennegyedik szösszenet

Ki vagyok én ahhoz, hogy tagadjak? De ki lennék akkor ha nem tiltakoznék?... Talán csak az olyanná válástól félünk. De minél jobban ellenkezünk annál biztosabb, hogy a rossz úton fogunk járni.


Vini1424

Tizenharmadik szösszenet

Szíved dallama

Akkor dobbant először

szeretve és szeretőn

mikor kezében fogott anyám

apám boldogan nézett reám.

Azóta folyton csak dobog

hol kacag, hol pedig zokog

s bár fiatal és erős is

az életem néha legyőzi

Tedd ide a kezed, na(!)

hajolj ide, had halljad

fájdalmasan sír és zokog

csak néha-néha egyet dobog.

Nem segít most mázos szavad

nem kell most a jóindulat

s az sem kell, hogy megmondd nekem

„hát sajnos az élet ilyen”!

Hagyj egy kicsit, hagyj most el

szívem nekem énekel

a karjaimban ringatom majd

dúdolok neki száz szép kis dalt.

Szövege lesz több versszakos

s nem lesz az majd ájtatos

hagyom, hogy sírjon és sirasson

a valóságtól elragadjon.

Mikor könnye nem lesz már

akkor tudom Rád nem vár!

Én mondok neki szép szavakat

a boldogság így elringathat.

Vini1424

Tizenkettedik szösszenet

Nem hiszem el!

Látom, hogy mások             Kutatom, hagyjad

és nem hiszem el              én nem hiszem el
Saját gödröm ásom             Egy gödörben hagytak
Élet, itt temess el!          képe most torzul el.

Piszkál az érzés              Piszkál a látvány

de nem hiszem el              de nem hiszem el,

Ez nem lehet kérdés        Hogy halvány kis köd árny

nekem nem kell?               így illan el.

Ölelő foszlány                Ledobom karját
így nem hiszem el             mert nem hiszem el,
A kép így túl halvány         Hogy igazi lenne
kukámban süllyed el.          s a csönd nem felel.


Talán túl magas               Torony magasan
bár nem hiszem el             hogy ne higgyed el
Ne önmagad tagadd             A valóság alant
ne fuss már el!               ott süllyed el.


Majd egyszerű lesz            Egyszerűbb nem lesz
igen? nem hiszem el           már nem hiszem el
A jutalma meg lesz            Nekem nem kell ez
de nekem már nem kell.        hát vidd már innen el!


Valami van itt                Még mindig kopog
ami nem hiszi el,             ezt nem hiszem el
Hogy odabent lakik            Az érzés ott dobog
mi nekem még kell.            tűnj már innen el!


Vini1424

Tizenegyedik szösszenet

Sportolj minden nap! Lehet így nehezebb?
-Ússz a boldogságban
-Tereld a helyes irányba életed labdáját
-Evezz az érzelmek vadvízi folyóján
-Mászd meg a kihívások hegyét
-Játssz egy box meccset a rosszindulattal
-Kiálts "En garde"-ot a bosszúságnak és vívj meg vele
-Birkózd le a félelmeidet
-Célozz jobban mint Amor
Ha pedig már mindent kipróbáltál és még nem vagy fáradt - Fuss versenyt az idővel! 
Élj egészségesen! ;)


Vini1424

Tizedik szösszenet

Van ami elől nem lehet elmenekülni.
'a nem kézzel fogható dolgok is ilyenek.
Csak irányítani tudod őket kellő akarattal és/vagy tudással!

Vini1424

Kilencedik szösszenet

Ma egy történetet fogok leírni. Egy emberi mégis hihetetlen mesét, a jégkirálynőről. Nem volt ostoba, kifejezetten okos volt, már kiskora óta. Nem volt ronda, bár nem is volt egy barbibaba, mégis csinosnak tudhatta magát és a szemeiben volt valami megragadó. A közösségi életben mindig fontos szerepet töltött be. Rengetegen vették körül akik kedvelték és szerették. De semmi sem lehet tökéletes. A lány üres volt. Annyi mindenről olyan sokat tudott, egy valamit mégsem ismert. Az érzelmeket. Nem úgy mint fogalmat, vagy éppen hatást. Másokét tökéletesen ismerte, elemezte és a megfelelő mondatokat mondta mindenkinek, pontos és nagyon hasznos tanácsokat. Ha valakinek szüksége volt segítségre, ő volt a megfelelő személy a gondjaira. Egyvalaki érzéseit azonban egyeltalán nem ismerte és nem tudta kezelni. Ez saját maga volt. Nem érzett sem fájdalmat sem valós örömöt, csak és kizárólag az ürességet. De ezt mindig és mindenhol. Ha szíve mégis kezdett volna újraéledni ő eszével lecsitította, hiszen itt is tökéletesen tudta mit kell mondania. Akaraterejével szinte akármiről meg tudta győzni magát. De csak rombolni tudott. Addig tartotta fogva saját lelkét, mígnem teljesen érzéketlen lett. Harminc éves korára szíve végleg megfagyott. Ekkorra már tisztában volt vele, hogy az egyetlen dolog, ami miatt üresnek érzi magát, a testében rejtőzik. Egy nap úgy döntött szívét kiveszi és egy ütött kopott indákkal díszített ládikába zárja, aminek kulcsát nyakláncra fűzi és ékszerként hordja tovább. Amint így cselekedett úgy érezte végre teljes minden, de így többé már nem érezhetett. Eldobott magától sok csodás dolgot, de ezzel együtt a szenvedést is. Az életét ugyan úgy élte tovább. A barátok jöttek mentek sokak csak a hasznot látták benne. De neki ez sem fájt. Mire megöregedett már nem volt rá szükség sehol. Egyedül élt otthonában, alkotott, néha kiállításokat szervezett, de nem volt se családja se rokonai. Egyetlen óriási értéke a ládikába zárt titok volt. Szíve még fiatalon vert. Mióta bezárta, ő nem tapasztalta az életet és nem változott semmit. Egy harminc éves nő szíve dobogott ott bent. Életének utolsó hajnalán, mikor már tudta, randevúja lesz aznap a halállal, nyakából leemelte ékszerét, kinyitotta kis dobozkáját és csak nézte a halványan pislákoló kis életet a faládikó alján. Nem volt már más tennivalója az életben, ideje lejárt, így hosszas gondolkodás után a haldoklón dobogó szívét visszahelyezte testébe. Nem kellett pár másodpercnél több, a gyengeségből egyszerre hatalmas erő támadt, és mint a kisiskolás ki pótolja a hiányzó anyagot, a jégkirálynő úgy kezdett felolvadni. Egyszerre elkezdett érezni mindent. De főként fájdalmat... a barátok elvesztéséért, a kihasználtságért, az élet eldobásáért, a megszűnésért. Nem bírta tovább, ezt már nem tudta lecsitítani magában. Szíve féktelen volt és őrjöngött. A földre roskadt, könnyei vízesésként szelték át arcát, és ekkor megjelent előtte a halál, aki elárulta neki, még sohasem látott senkit ennyire szenvedni. Már csak egy mindenét elvesztett idős hölgy térdelt előtte lehajtott fővel, zokogva és összetörten. A végzet új parancsot kapott. Fekete kendőjét ráterítette és elragadta magával egy olyan helyre ahol még maga a halál sem járt. A jégkirálynő azóta sem halt meg teljesen, szíve hatalmasabb lett mint ő, fordult a kocka így azóta az apró szerkezet tartja fogva a nőt. 
Úgy gondolták elég tanulságos lesz a sorsa, így mikor ránézel egy folyóra, könnyeinek patakját látod, s mikor hallgatod a szél fütyülését, a királynő kétségbeesett sikítását hallod.


Vini1424

Nyolcadik szösszenet

Vajon hány olyan dolgot szalasztottunk már el aminek pusztán saját vagy társadalmi gátjaink állták útját? Hányszor nem mersz cselekedni, mert mások véleményétől félsz? Lehet szó apró dolgokról, nem muszáj itt mindjárt a világmegváltásra gondolni. Nem mondom, hogy helytelenek a társadalmi tabuk, hiszen óvnak és védenek. De az átlépésük túl nagy visszhanggal és megsemmisítéssel jár. Azokat az embereket akik átlépik a korlátokat másnak tekintik. Kinézik a tömegből. Ez is lehet a különcséghez vezető egyik út. De nem is ide akartam kilyukadni. Hanem oda, hogy szeretném ha abba belegondolnátok vajon ha tabuink nem léteznének hány új út tárulna elénk. Itt gondolok a kapcsolatokban feltűnő nagy korkülönbségekre, az ételekre amiket nem fogyasztunk el mert úgy mondták nekünk ilyent nem illik és kulturálatlan dolog, egy érintésre amiről azt mondták nem szabad. Itt ne keverjük össze a törvényt a tabuval, nem a lopásra a hazugságra és a csalásra vonatkozó dolgok irányába kell elindulni. Kicsit mélyebbre kell menni. Most ha azt mondod, hogy persze, de ha ezek nem lennének káosz lenne és mindenki csak így cselekedne, tévedsz. Azt jut eszünkbe büntetlenül átlépni ami meg van tiltva. Ha egyszerre hétköznapi és elfogadott dologgá tesszük, a megszegésére irányuló kényszer megszűnik. Így nem fogod elítélni a 14 év korkülönbséget, a rovarok- vagy állatok nem kívánt részeinek az elfogyasztását, azt ha valaki óriás madárpókot vagy szarvas párzószervet eszik, vagy éppen szeret olyat akit te nem tudnál. Nem vagyok benne biztos, hogy minden korlátozásunk helyénvaló és teljes értelmet találunk benne. Akit hajt a szíve át fogja lépni a határokat, aki mer az cselekedni fog és nem a háta mögötti halk suttogó szavakra fog figyelni.


Vini1424