2012. február 1.

Tizenkilencedik szösszenet

szeretni és szeretve lenni
élni de nem lélegezni
álmodni de nyitott szemmel
várni nagy türelemmel
várni míg szívem kővé dermed
várni míg szemem világa majdnem elvesz
elvesz a végtelenbe
összeroskad a türelembe
elveszik a fény kihal a napsugár
az alagút végén más nem is vár
sötét és magány egyedüli bolyongás
esőfelhő, zivatar, hatalmas borongás
túl ésszerű és túl logikus
nem átlagos és nem tipikus
távolságot tarts a parancs ez
nem mersz bejönni jutalom nem lesz
merész vagy? lépj és én ígérem
veled leszek mert így érzem
de a félelmed nagyobb mint az enyém
csaltál ez így nem ér
egyet előre és kettőt hátra
ez a bölcsességem mára
ez van tudom amíg bírom
ameddig ezeket a sorokat írom
nem leszel szükség és nem leszel szomj
de ital nélkül nem tudom meddig bírom
a szám mégis néma nem szólok semmit
az esés nekem nem ér meg ennyit
túl nagy a realitás, túl sok a talaj
szállnék én, így nem lenne hepaj
némaság, tudás, reális ész
gyengeség, csapás, fájdalom, merész
szív felett tudás, harcoló remény
így élem életem, igen ez az enyém.

Vini1424

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése