Huszonnyolcadik szösszenet

Fiatal szívemmel nem írhatok nagyot, komolyat és eleget.
De mégis, tudhatok egyebet,

mint mások, és többet,

mert sokmindent látok.

Bennem a virtus, bennem a szív.

Mindig van mi haza hív.
Mert akkor is én vagyok,

ha érte meghalok.

Nem(!) brit gőg és nem(!) görög mulatság!

Nagy magyarok mind mutatták,
miért küzdöttek,

hatalmakat porba döntöttek.

Rég nincs lényeg, csak számszerű adatok.

De mégis nem hallgatok,
mert lázad,

sír és soha nem fárad.

Pesszimizmus(?) én azt mondom öntudat.

Mindig volt, csak sajnos rossz utat,
rossz helyet,
választott így egyszerűen nem mehet.

Gyűlölet(!), harc(!), rosszindulat(!), mindez lehet,

Saját magad emésztheted,
Kicsiny nemzet,

ki rég önpusztításba kezdett.

Épp oly kicsiny vagyok én is, nem Petőfi, nem szabadságharcos!

De látod szívem mégis dacos!

Mégis hallod hangom,

ahogy magam vallom.

Élj(!), tombolj(!), őrülj meg(!), mint áradat kelj és láthatod.

Akkor érsz, ha összefogsz.
Nem felkelek,

csupán a helyesért tüntetek.

Valami mindig megmarad nekünk, még ha el is vennék.

Ezt nem lehet, nem tennék,
nem tudják kiszakítani,

az ösztönt a vért, a tudatot elpusztítani!

Tudd ki vagy, igen(!) Magyar érezz újra

Ne nevelj birkát sivár útra,
Tanítsd magod!

Fiatal, öregtől tudást kapott.

Logikát, hagyományt, észt küzdj magadnak!

Tudatlanok el nem ragadnak,
ha élsz,

és mindvégig remélsz!

Vini1424