2011. december 28.

Hetedik szösszenet

Amint elmúlnak az ünnepek a feltétlen szeretet mintha elpárologna. Minden visszatér a régi kerékvágásba, mintha nem is létezett volna a pár nappal ezelőtti boldogság. Csak úgy köddé válik a valósnak hitt álom. 
Az emberek önzők. Önös érdekeiket mások elé helyezik, a szeretteik elé is. Nem számít, hogyan akarod ezt tagadni, hidd el így van. Belegondoltál már abba, hogy vajon nap mint nap nem teszel-e olyat amivel megbántod a szerettedet? Ugye nem. Mert azt gondolod ő úgyis ott van hát akkor bármit csinálsz nem bánthatod meg. De nem érzéketlen, birtokolható tárgyakról beszélünk. Nekik is vannak érzéseik. Bár lehet, hogy ott marad melletted, de nem mindegy, hogy hogyan. Nem mindegy, hogy milyen módon mosolyog rád. Másképp néz ki az 'igazi öröm' és a 'nem akarom, hogy azt lássa ez rosszul esett' mosoly. Ugye? Igazam volt? Ezt eddig nem vetted észre, mert nem figyeltél rá. Jobb ha tudatosul benned, hogy ők is ugyan olyan emberek mint mi, bár lehet szeretetük feltétlen, de a virág is csak akkor lesz szép ha ápoljuk, így tőlük is csak akkor látjuk a legszebb mosolyukat, ha odafigyelünk rájuk. Remélem már te kedves olvasó, te is megérted mire is gondolok és az én hibámból tanulsz és ezentúl odafigyelsz rájuk. Azokra akik fontosak, mert tőlük kapjuk a legtöbbet az életben.


Vini1424

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése